2018 december 3.
2018 december 3.
A fib Magyar Tagozata a beton-, és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére és díjazására 2000-ben PALOTÁS LÁSZLÓ-DÍJ kitűntetést alapított. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó
területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik
tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi
hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.
2018-ban a díjat kapta:
Dr. Träger Herbert
2018. november 27.
Előadás:
      Dr. Balázs L. György: Esztétikai megfontolások a hídépítésben
Corrugated-steel-web bridges
Hullámgerincű hidszerkezet
2018. november 14. (szerda), 14:30-16:00 között
Az előadás a hullámgerinc alkalmazásával készült hídszerkezeteket ismerteti a fib Bulletinre 77-re
támaszkodva. Rövid bevezetőben ismertetésre kerül a hullámgerinc főbb előnyei és sajátosságai, majd a
fontosabb tervezési, gyártási és kivitelezési kérdéseket.
A hullámgerinc speciális mechanikai tulajdonságait statikai példák segítségével kerülnek elemzésre
és ismertetésre. Egy másik fontos kérdésre, az acéltartó és a betonszerkezet együtt dolgoztatásának
lehetséges megoldásaira.
Záráskét néhány nemzetközi és hazai hullámgerniccel készült hídfelszerkezetet kerül bemutatásra.
Bevezető:
      Dr. Balázs L. György
A fib Bulletin 77 bemutatása:
      Mátyássy László
      Nagy András,
      Fornay Csaba és
      Dr. Szabó Gergely
2018. április 7.
A vacsora Budapesten, a Kárpátia Étterem(Budapest, V. Ferenciek tere 7-8.) volt.
A rendezvényre 2018. április 7-én (szombaton) került sor.
A vacsora közben élőzene gondoskodott a jó hangulatról.
CONCEPTUAL DESIGN in Model Code 2020 for New and Existing Structures
Koncepcionális tervezés a Model Code 2020 szerint új és meglévő szerkezetekre
2018. április 6. (péntek), 10:15-11:45 között
Summary: Conceptual Design is a very important stage in the design process. Without good concepts/ideas it is not
possible to produce a good design. Conceptual Design is not taught at the civil engineering schools and
it is not present in our codes.
Model Code 201 0 has, for the first time in a code, a conceptual design subchapter in the design part.
Model code 2020 will maintain this subchapter and will improve the content to emphasize the importance
of this stage in the design process.
In this presentation the conceptual design ideas are presented as they are in model code 2010 and as most
probably will be in the Model Code 2020 illustrated with examples.
Presented by - Előadó:
Prof. Hugo Corres Peiretti
President of fib
Civil Engineer, MSc and PhD from the Technical University of
Madrid. Doctor Honoris Causa from the Technical University of
Bratislava. Professor of Structural Concrete and Conceptual
Design of Structures at the School of Civil Engineering at the
Technical University of Madrid. President of fib (International
federation of concrete). Former president of ACHE (Structural
Concrete Scientific Association of Spain). Member of the team
that prepared Eurocode 2 (Structural Concrete). He was member
of the fib Special Activity Group 5(Model Code for Concrete
Structures, 2010) and at the moment member of fib COM10
Model Codes. Member of different Spanish committees for the
development of codes and regulations. Author of several papers
and books. Founder of FHECOR Consulting Engineers,
www.fhecor.es. Designer of a great variety of structures of
bridges and buildings.
2017 december 4.
A fib Magyar Tagozata a beton-, és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére és díjazására 2000-ben PALOTÁS LÁSZLÓ-DÍJ kitűntetést alapított. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó
területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik
tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi
hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.
2017-ban a díjat kapta:
Tápai Antal
CENTRAL EUROPEAN CONGRESS ON CONCRETE ENIGNEERING
2017 augusztus 31. és szeptember 1. között
A konferencia honlapja a következő linken érhető el:
http://www.fib.bme.hu/ccc2017.html
A BME Építőmérnöki Kar és a BME Építészmérnöki Kar közös szervezésében
2017. február 20-24.
1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2017. február 20. 12.00 órától február 24. 15.00 óráig
(napközben 8.00-20.00 óra között)
„Mérnöki feladatok a mérnököktől nem csak a feladatok megoldását igénylik,
hanem az ahhoz szükséges megfelelő intuíciót is elvárják.
A Polónyi István kiállítás kiváló beszámoló a sokoldalú elképzelési
lehetőségekről és a mérnöki művészet különböző megvalósítási módjairól.
Mindehhez kiválóan tematizált és egyéni megoldásokban gazdag kiállítási
anyagban gyönyörködhetünk.”
Heinrich Bökamp, elnök, Észak Rajna-Westfalia Mérnöki Kamara
„Tragende Linien – Tragende Flächen” (Ed. Axel Menges), TU Dormund (2012)
2016 december 5.
A fib Magyar Tagozata a beton-, és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére és díjazására 2000-ben PALOTÁS LÁSZLÓ-DÍJ kitűntetést alapított. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó
területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik
tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi
hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.
2016-ban a díjat kapták:
Dr. Orosz Árpád, professzor emeritus,
Dr. Seidl Ágoston, c. egyetemi docens,
Dr. Kokai Tibor, Principal, RJC, Toronto, Canada.
SIZE EFFECTS IN CONCRETE STRUCTURES: FAILURES, SAFETY AND DESIGN CODES
A MÉRETHATÁS SZEREPE: TÖNKREMENETELEK, BIZTONSÁG ÉS SZABVÁNYOK
2016. május 10 (Tuesday/kedd), 12:15-14:00 között
Summary: Concrete is one of many quasisibrittle materials whose response changes from quasi-plastic to quasibrittle as the ratio of structure size to material inhomogeneity size increases. In consequence, a rational size effect factor must be introduced into the limit load equations of design codes. After reviewing some failures of large structures documenting the size effect, Bažant discusses the recent efforts to modernize the code provisions for beam shear, punching, torsion, plain flexural strength, etc., and explains the benefits for safety, efficacy and innovation friendliness in structural design. Presented in English.
Presented by - Előadó:
ZDENĚK P. BAŽANT, Ph.D., Dr.h.c., S.E., NAS, NAE, AAAS, ForMemRS; Hon.Mem. ASME, ASCE, ACI, RILEM
Distinguished McCormick Institute Professor and W.P. Murphy Prof. of Civil and Mechanical Engrg. and Materials Science
Northwestern University, Dept. of Civil & Environmental Engineering, Evanston, IL 60208, USA
E-mail: z-bazant@northwestern.edu,
Home: http://www.civil.northwestern.edu/people/bazant
2016. április 8.
A vacsora Budapesten, a MÁTYÁS PINCÉBEN volt.
A rendezvényre 2016. április 8-án (pénteken) 19:00-22:00 óra között került sor.
A vacsora közben élőzene gondoskodott a jó hangulatról.
Benchmarking of deemed-to-satisfy provisions in standards: Durability of reinforced concrete structures exposed to chlorides
2016. február 9.
A Nemzetközi Betonszövetség (fib) 76 számú bulletinje áttekintést igyekszik nyújtani a kloridkorrózió
elleni védelem nemzetközi helyzetéről, a különböző országok előírásának alapján. Ennek alapján a 45
perces előadás a bulletin figyelembevételével röviden ismerteti a klorid behatolás jelenségét,
összehasonlítja a különböző kontinensek (EU, USA, AUS) előírásainak lényeges szempontjait, elemzi
tucatnyi 8-40 éves szerkezet megbízhatóságát, valamint javaslatot ad a jelenlegi előírások javítására.
2015 december 7.
A fib Magyar Tagozata a beton-, és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére és díjazására 2000-ben PALOTÁS LÁSZLÓ-DÍJ kitűntetést alapított. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó
területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik
tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi
hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.
2015-ben a díjat kapta:
Dr. Kausay Tibor, c. egyetemi tanár
2015 május 27.
Előadó: Dr. Robert T. Ratay, P.E. (Consulting Structural Engineer, New York, and Visiting Professor, Columbia University, New York)
A fib Magyar Tagozatának 2015 majus 27-ei szakmai ankéntja a következő témáról szólt:
How we can mitigate the number and seriousness of failures of structures, depends to a large extent on how we investigate,
report, punish – and otherwise follow up on – failures. The process differs among countries.
A survey of thirty-two countries has been conducted by the Working Group of Forensic Structural Engineering of the IABSE
in order to determine, evaluate and compare their practices. The presentation will report on the conduct and initial findings of
the survey.
It has already been learned from the responses to the survey that in many countries – developing as well as developed – there
are no "established" procedures for the investigation of failures, resolution of the resulting claims and disputes of damages, and
use of the lessons learned. Engineers' response to disasters is a haphazard activity in many places.
2014 december 1.
2014 december 1.
A fib Magyar Tagozata a beton-, és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére és díjazására 2000-ben PALOTÁS LÁSZLÓ-DÍJ kitűntetést alapított. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó
területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik
tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi
hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.
2014-ben a díjat kapták:
Orosz Károly okl. mérnök, ügyv. igazgató, A-Híd Építő Zrt.
Dr. Tariczky Zsuzsanna okl. építészmérnök, okl. építőipari minőségvizsgáló szakmérnök, ny. műszaki főtanácsos, A-Híd Építő Zrt.
2014. október 28.
Az anként témája: "Vasbetonszerkezetek integrált életciklus elemzése (Integrated life cycle assessment of concrete structures)".
Ismertetést a fib bulletin 71 alapján tartotta Dr. Madaras Gábor,
ÉMI-TÜV SÜD Kft. ügyvezető igazgatója.
A Nemzetközi Betonszövetség (fib) 71 számú bulletinje áttekintést igyekszik nyújtani a
vasbeton szerkezetek integrált életciklus-elemzéséről, annak lehetséges módszereiről, az
eljárás jelentőségéről.
A rendezvényre 2014. október 28-án (kedden) 14:15-16:30 óra között került sor a BME K épületének I. emelet 85. termében (Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék tanácstermében).
2014. április 11.
A vacsora Budapesten, MÁTYÁS PINCE – Különterem: Jázmin és Halász volt.
A rendezvényre 2014. április 11-én (pénteken) 19:00-22:00 óra között került sor.
A vacsora közben élőzene gondoskodott a jó hangulatról.
A résztvevők két menü közül választhattak:
Menü 1:
Brokkoli krémleves krutonnal
Egészben sült tarja hagymás burgonya pogácsával, fokhagymás pecsenyelével
Csokoládés palacsinta
Menü 2:
Saláta kavalkád kapros joghurtos dresszinggel
Rántott balatoni fogas szelet petrezselymes burgonyával
Sárgabarackos rétes karamell habbal
2014. február 20.
A Nemzetközi Betonszövetség (fib) 69 számú bulletinje áttekintést igyekszik nyújtani a földrengés elleni
védelem nemzetközi helyzetéről, a különböző országok előírásának alapján. Ennek alapján a
45 perces előadás a bulletin figyelembevételével röviden ismerteti a földrengési jelenséget és a
földrengésvédelem hazai helyzetét, ismerteti a különböző országok földrengésvédelmi előírásainak
lényeges szempontjait, valamint összehasonlítást és értékelést ad a különböző országok
földrengésvédelmi előírásairól és szempontjairól.
Az ismertetést tartották:
Dr. Dulácska Endre, Professor Emeritus
Mayer Tamás
Mezei Márk
A BULLETIN ALAPJÁN KÉSZÜLT
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE:
1. A földrengés és a hazai helyzet.
2. Földrengéses előírások ismertetése
2.1 U.S.A.
2.2 Kanada
2.3 Európa (EC)
2.4 Új-Zéland
2.5 Japán
2.6 Chile
2.7 Mexikó
3. A különböző országok
földrengéselőírásai lényeges kérdéseinek
összehasonlítása
2013. december 2.
A díjat kapta: Dezső Zsigmond , okl. építőmérnök, tartószerkezeti tervező, vezető statikus tervező, HYDRASTAT Mérnöki Iroda Kft.
A fib Magyar Tagozata (továbbiakban fib MT) a beton-, és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére és díjazására 2000-ben PALOTÁS LÁSZLÓ-DÍJ kitűntetést alapított. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.
2013. április 13.
A vacsora Budapesten, a Kárpátia Étterem, Zenetermében (Budapest, V. Ferenciek tere 7-8.) volt.
A rendezvényre 2013. április 13-án (szombaton) 19:00-22:00 óra között került sor.
A vacsora közben élőzene gondoskodott a jó hangulatról.
A résztvevők két menü közül választhattak:
Menü 1:
Hagyományos házi húsleves (marhalábszárral, zöldségekkel)
Borjúpörkölt tojásos galuskával, hordós savanyúságokkal
Házi rétes trió (almás-aszalt gyümölcsös, meggyes, túrós)
Menü 2:
Grillezett, olajos pácban eltett zöldségek (gomba, cukkini,
paradicsom, paprika) roppanós salátákon
Ropogós kacsa combja és mája pok choi káposztával, pirított nudlival
Házi készítésű szilvás gombóc.
2012. december 3.
A díjat kapta: Dr. Kovács Károly, ny. divízióvezető,ÉMI Nonprofit Kft.
A fib Magyar Tagozata (továbbiakban fib MT) a beton-, és feszített vasbetonszerkezetek körében kifejtett kiemelkedő mérnöki teljesítmények szakmai elismerésére és díjazására 2000-ben PALOTÁS LÁSZLÓ-DÍJ kitűntetést alapított. A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.
2012. november 5.
Pierre-Claude Aïtcin is Professor Emeritus at the University of Sherbrooke, a member of the Canadian Academy of Engineering, a Fellow of the Canadian Society of Civil Engineering, and an Honorary Member of the American Concrete Institute. He was the Scientific Director of Concrete Canada, the Network of Centres of Excellence on High-Performance Concrete for 8 years. For nine years, he also held an Industrial Chair on Concrete technology in collaboration with thirteen industrial partners. He is the author of the books:
It is easy to demonstrate that High Performance Concretes (HPC) are more sustainable than Normal Strength Concretes (NSC): building a plain unreinforced column with a 75 MPa concrete requires 2 times less cement and three times less aggregates to sustain the same load. Moreover as HPCs, when they are well cured, are much less porous and impervious than NSCs there are more durable and consequently the service life of HPC structures is much longer than that of NSC ones. We have now the scientific comprehension and technology to increase substantially and quite easily the sustainability of concrete structures. Examples of modern sustainable structures will be presented.
All of the pages on this website are the copyright of Hungarian Group of fib