fib Magyar Tagozata; Hungarian Group of fib
fib Magyar Tagozata; Hungarian Group of fib

Nemzetközi Betonszövetség
Magyar Tagozata

fib Magyar Tagozata; Hungarian Group of fib

PIER LUIGI NERVI

FORMA ÉS SZERKEZET SZINTÉZISE

kiállítás


2016. március 21. és május 24. között


Pier Luigi Nervit (1891-1979), a huszadik század egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb szerkezettervezőjét, a korszak egyik ikonikus alakját 45 éve avatta díszdoktorává a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Ebből az alkalomból, az Építészmérnök és Építőmérnöki Kar összefogásával Budapesten is bemutatkozik a Nervi életét és munkásságát bemutató, ’Pier Luigi Nervi – Art and Science of Building’ című vándorkiállítás, mely 2009 óta sikerrel mutatkozott be több helyszínen Európában és azon kívül is.

Nervi széles körben publikált munkásságát hazánkban is kiemelt figyelem kísérte. Formai és szerkezeti bravúrokat ötvöző, egyszerre expresszív és mégis gazdaságos megoldásai több mérnök- és építészgeneráció példaképévé tették. Szerkezetei sok szempontból ma sem veszítettek aktualitásukból, ezért a kiállítás fontos küldetése, hogy a Nervi halálát követő időszakban egyre inkább feledésbe merülő életműről átfogó képet adjon, sok szempontból releváns üzenetét újból ismertté tegye.

A kiállított anyag Nervi jelentős épületeire fókuszálva tervezői és kivitelezői pályafutásának ismertetésén túl a korszak kulturális, gazdasági és politikai hátterét is bemutatja. Nervi munkájának ilyen alapos elemzése és kritikai értékelése reményeink szerint új szempontokkal gazdagíthatja a formai találékonyság szerkezettervezésben betöltött szerepéről napjainkban is zajló vitát. Ezzel is elősegítve az építészet és a szerkezettervezés közötti párbeszéd újbóli erősödését.

További információk:































Contact us / Help

All of the pages on this website are the copyright of Hungarian Group of fib